A TISZTASÁG ÖRÖK

Ragyogóan tiszta 
otthont 
irodát 
helyiséget 
szeretnél?

Ismerj meg minket!

Első vállalkozásunkat 2018-ban alapítottuk, melyben a fő profilt a lakossági klíma határozta meg. A klíma szerelés kosszal, piszokkal jár és a takarítás szerves részét képezi a munkafolyamatnak, így menet közben úgy gondoltuk, hogy a klímaszerelés mellett a takarításra is figyelmet fordítunk. A tisztaság részét képezi az életünknek, de sok embernek ez egyfajta terhet jelent, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy segítséget nyújtunk leendő Ügyfeleinknek, így szabadidejüket értékesebben is eltölthetik.

Fiatalok vagyunk, tele élettel, lendülettel, motiváltsággal! Munkánk során igyekszünk a maximumot nyújtani és bebizonyítani, hogy a legjobb céget választották erre a munkára. Nekünk a legnagyobb elismerés, Megbízóink elégedettsége.

Mottónkon sokat gondolkoztunk, hogy mi lehetne az, amit érdemes képviselnünk, aminek a mentén haladunk előre és motivál minket, hogy minden nap jobb és jobbak legyünk. Minden nap egy új nap, egy újabb lehetőség. Végül, ami az eszünkbe jutott, számunkra egy örök érvényű igazság:
„A tisztaság örök…”

Miért válaszd a JUCI CLEANING-et?

Mert a JUCI CLEANING-be megbízhatsz!

Gyors munkavégzés

Nagy tapasztalattal rendelkezünk, így a munkát mindig szervezetten, gyors ütemben tudjuk elvégezni.

Megbízhatóság

Vállalkozásunk budapesti székhelyű, leinformálható.
A megbeszélt időpontban érkezünk és a munka elvégzése után távozunk. Amennyiben késés merülne fel, azt minden esetben előre jelezzük.

Saját eszközök

Neked nem szükséges a helyszínen biztosítani semmit, hiszen a feladatok elvégzéséhez szükséges minden eszközzel, gépparkkal, takarítószerekkel rendelkezünk.

Korrekt árak

A megbeszélt árak felett nincsenek egyéb rejtett költségek. Díjainkért cserébe mindig az elvárható maximumot nyújtjuk!

Garancia

Számunkra a legfontosabb az ügyfél teljes elégedettsége, így minden szolgáltatásunkra garanciát vállalunk. Amennyiben hiányosságokat vél felfedezni szolgáltatásunkban, azt természetesen azonnal pótoljuk.

Biztosítás

Értékei, vagyontárgyai a legnagyobb biztonságban vannak, ha a JUCI CLEANING-et választja. De ha mégis. a mi hibánkból valamilyen káresemény történne, úgy természetesen megtérítjük az okozott kárt.

Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél? Ne várj tovább, kérj ajánlatot!

Találd meg a számodra legmegfelelőbb csomagot!

Szolgáltatásaink

Ne várj tovább, kérj tőlunk ajánlatot!

Mit mondanak Rólunk?

Vélemények

A Juci Cleaning nem csak egy újabb takarító vállalkozás a piacon.
Elkötelezettek vagyunk a legmagasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása mellett, és mindent megteszünk az Ügyfeleink teljes elégedettségének biztosítása érdekében.
Célunk, hogy hosszú távú kapcsolatokat építsünk ki Ügyfeleinkkel, amelyek a kölcsönös bizalmon, tiszteleten alapulnak.

Ajánlatkérés

További kérdésed vagy kérésed lenne?

Elérhetőségek

Amennyiben további kérdésed vagy kérésed lenne szolgáltatásokkal kapcsolatban, úgy keress minket az alábbi elérhetőségek egyikén!
(Az ikonra kattintva azonnali hívás vagy email írás kezdeményezhető az arra alkalmas eszközön! ☺ )